2008. július 4., péntek

Ázsiai fűszerekkel joghurtban marinált csirkemell uborkás paradicsomszósszal

Szép hosszú neve van ennek az ételnek. Azt már nem is mertem odaírni, hogy vöröslencsés jázminrizs pilaffal, de a képen látszik, hogy tényleg az a köret.
Ez az ételt akkora ajánlom, amikor kicsit ki akarunk térni a sült csirke-rizs kombóból, de nem vágyunk különösebben merész dolgokra. Sok fűszer kell hozzá, de nem bonyolult!
Először is készítenünk kell egy pácot:
1 pohár joghurt (kecsketejből készült a legjobb)
1 evőkanál zúzott fokhagyma
fél tk őrölt kömény
fél tk currypor
negyed tk cayenne bors
negyed tk őrölt mustármag
nyolcad tk zellermag
nyolcad tk őrölt gyömbér
nyolcad tk őrölt fahéj
nyolcad tk őrölt szerecsendió
egy tk só összekeverésével. Ezt ráöntjük egy kg csirkemellfilére és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap grillen megsütjük őket.

A szósz hozzávalói:
2 kanál olaj
fél tk zúzott fokhagyma
fél pohár apróra vágott hagyma
fél pohár hámozott és felaprított uborka
nyolcad tk currypor
nyolcad tk őrölt kömény
nyolcad tk cayenne bors
2 pohárnyi hámozott, kockára vágott paradicsom.

Az olajon üvegesre pároljuk a hagymát, fokhagymát, uborkát ( 5 perc). Belekeverjük a curryt, köményt, cayenne borsot majd a paradicsomot.
Kb 10 percig rotyogtatjuk, majd botmixerrel pürésítjük. Sózzuk, borsozzuk. Langyosan kínáljuk a grillezett húshoz.

2 megjegyzés:

chriesi írta...

De jó ez a recept! Végre valami amibe kell mustármag, úgyhogy hétvégén kibontom a mustármagos zacskómat. :)

Ottis írta...

Nagyon tetszik a recept,én is hamarosan kipróbálom :-)