2008. május 17., szombat

Ráadás rózsaborssal

Remélem senki sem haragszik, hogy két bőrt is lehúzok a mai fagyimról. De történt az, hogy miközben ettük az első adagot, bevillant a rózsabors íze. Hogy milyen jól menne a gyömbér enyhe csípősségével...Az ötletet a párom elvetette, én viszont csak kipróbáltam délután, repetaként. És remek volt!!!!

Na de hogy ma se maradjunk tudomány nélkül, jöjjön akkor a rózsabors története. Ez pedig ott kezdődik, hogy a szép piros bogyó nem is bors!

Brazil rózsabors - Schinus terebinthifolius Raddi (más néven: perui bors, rózsabogyó)
A rózsabors az úgynevezett borsfa termése. Az érett bogyókat megszárítják és sólében áztatják, körülbelül 4 mm-es nagyságú, egymagvas csonthéjú termések.
Édes és aromás – a terpénes íz emlékeztet a borókabogyóéra, hiányzik belőle az a csípős íz, amiről a bors esetében a piperin gondoskodik. Teljes aromája a magok széttörésekor bontakozik ki.
A termések körülbelül 3-5% illóolajat tartalmaznak. Az édes íz a jelentős mennyiségben tartalmazott cukorra vezethető vissza.
A bogyók fogyasztása némelykor légzési nehézséget és nyálkahártya-irritációt idézhetnek elő, ezért csak óvatosan szabad alkalmazni.
Brazíliában a (Schinus terebinthifolius), Peruban pedig a (Schinus molle L.) borsfafaj honos. Az előbbit elvitték Floridába, ma ott vadon nő. Az S. terebinthifoliust gyakran díszcserjeként ültetik a földközi-tengeri országokban.
További két faja (Schinus dependens és Schinus latifolius) arról nevezetes, hogy a Chilében kedvelt, chicha nevű ital belőlük készül.
Az Európában fűszerként forgalmazott rózsaborsot túlnyomó részben Reunion szigetéről importálják.
Elsősorban díszítéshez használják. Szárított állapotban gyakran összekeverik egyéb borsfajtákkal, az átlátszó borsőrlőben asztaldíszként szolgál. Főzéskor nem érdemes bors helyett használni, mivel azt nem pótolja.

Nincsenek megjegyzések: