2008. május 29., csütörtök

Kofta kebab paradicsom és fokhagymás joghurtmártással

A férjem azon viccelődött a múltkorában, hogy nekem hogy lehet "kedvenc" az a szakácskönyv(ek), amiből jóformán alig főztem, viszont annál többet nézetegem. Szerintem egyszerűen.
De hogy szó ne érje a ház elejét, most nem csak nézegettem a török könyvem :-D
Ez volt a tegnapi vacsink.
Nem állíthatom, hogy gyorskaja, főleg ha a pitát is magunk sütjük, de megéri a fáradozást.

Abban a sorrendben írok le mindent, ahogy én csináltam, szerintem így ésszerű. Először is vizbe áztattam két szelet fehér kenyeret.
A pitának szánt egy evőkanál élesztőt egy pohár meleg vízben kis cukorral feloldottam. Közben fogtam a fél kilő darált marhahúst és egy pici fej apróra vágott hagymával, két gerezd zúzott fokhagymával, egy tojással, fél evőkanál őrölt köménnyel és pirospaprikával, egy ek. apróra vágott petrezselyemmel és a kinyomkodott kenyérrel, sóval, borssal összekevertem és betettem a hűtőbe pihenni.
Az élesztős keverékhez egy teáskanál sót és annyi lisztet adtam, hogy jól gyúrható tésztát kapjak (mint pl. a pizza) és elkezdtem dagasztani. Majd kiolajozott tálban félretettem kelni.
A fokhagymamártás volt a kedvencem, mert ehhez csak 4 gerezd fokhagymát összezúztam és belekevertem kb 3 dl joghurtba. Ezt is megsóztam egy kicsit.
A paradicsomos tesója már macerásabb volt. 4 nagy, érett paradicsomot meghámoztam, kimagvaztam és egészen apróra vágtam (mintha hagymát szeletelnék). Egy kis serpenyőben felforrósítottam egy kanál olivaolajat és ráöntöttem a parit. Pár perc alatt illatos mártás lett belőle.
Mikor a tészta a duplájára kelt, bemelegítettem a sütőt 220 fokra. 4 lapos korongot készítettem, a tetejüket ujjbeggyel benyomogattam. A tetejüket megkentem tejes tojássárgával és megszórtam szezám és köménymaggal (ez az extra verzió, enélkül is teljesen korrekt). Durumliszttel megszórt tepsikbe tettem őket.Légkeveréses sütőben kb 10 perc alatt megsültek.
Közben 4 nyársra felhúztam a húsból formált "kigyókat" és ahogy kikerültek a piták a sütőből, ment a grill alá a husi. Időnként forgattam rajtuk, hogy egyenletesen süljenek. Egy kis tálkába vajat olvasztottam és belekevertem egy teáskanál pirospaprikát és őrölt vörös borsot.
Ezután elkezdtem 8 darabra vágni a pitákat és tányérra rendezni. A megsült koftákat lehúztam a nyársról, felszeleteltem és a piták tetejére halmoztam. Öntöttem rájuk a kétféle mártásból, majd az olvasztott vajjal és petrezselyemmel diszítettem.

Nincsenek megjegyzések: